A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szilagyi lacko. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szilagyi lacko. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 23., szombat

Boldog karácsonyt és újévet!

Szilágyi Lackónál is jártam. Vittem egy kis kidiszitett műfenyőt. Söröztünk is egyet ott párommal.
A sir mellett a földön le volt téve egy teli sörösdoboz - megszagoltam, sör volt benne!- tehát, valaki már gondolt Lackóra....

A temetőben, Lackó sirjánál immár Lackó édesapja is helyet foglal .Az idén hunyt el.
Nyugodjék békében.







































































2017. október 17., kedd

2017 Október 17.


Szilágyi Lackó ma lenne 51 éves.
Hogy nem lett, annak az oka  a KÖZÖNY és a kirekesztés.
S a világ máig nem tanult....

A világ most amilyen, ha Lackó visszajönne vagy nem halt volna meg, UGYANÚGY hagyná őt éhenveszni, kukázni. SŐT mostmár SIMÁN megvernék, megkéselnék, meglincselnék nyilt utcán. A söpredék csőcselék mely MINDENHOL hömpölyög!  Az egyre barbárabb genetikai hulladék proli agyhalott gyűlölködők. Politikai oldaltól mentesen!

Ebben a mai világban NEM LENNE már élettere. Ahogy El Kazónak , Pillangónak, Jim A.Kódnak s a többi UNDERGROUNDNAK sem.
Én még itt vagyok, de roncsként. RÉG nem lelkesen alkotva s RÉG nem életvidáman. Inkább túl gyáván hogy bevégezzem. Voltam oly marha hogy magamhoz vettem pár SZINTÉN kirekesztett, társadalom által kidobott kutyát. S őket nem volna fair hátrahagyni egy ILYEN kannibál hentes világban!
Ezért élek még....

E mai világot s társadalmat s "kultúrát" elnézvén, sajnos azt kell mondjam: Lackó JÓL TETTE amit tett s a lehető LEGJOBBKOR.
Ebbe belebetegedne. Mégjobban. S ez a világ már nem tolrálná őt. EZ A VILÁG IRGALMATLAN S PRIMITIV. S NEM jó értelemben, mint mondjuk a természeti népek....

Boldog szülinapot Lackó, ODAÁT, s ujjá ne szüless IDE. Örülj ha megszabadultál ettől- ez a világ már nem tart fenn helyet értékes lelkeknek.

Ez az ország s e város meg MÉGINKÁBB NEM! :(






2016. október 19., szerda

Fotók a kiállitásról


Király Gábor


Szilágyi von Neuwirth Zoé & Brush Ramones


Menyhárt Menyus Tamás


Boros Viola



Gyarmati Zsolt


Fuchs Tamás


Én, Zoé. Lackó képe előtt- Kovács Balázs fotója


Szilágyi Lackó képe- fotó: Nagy Lizetta


"Less Than Zero"



2016. október 15., szombat

SZILÁGYI 50- KÜLÖNBSÉGEK SZIGETE- csoportos kiállitás Szilágyi Lackó emlékére Veszprémben

VÉGRE egy Lackóhoz méltó kiállitás!

Október 17.-én , hétfőn Lackó 50.születésnapjának időpontjára emlékkiállitást szervezett A Veszprémi MŰVÉSZETEK HÁZA.

Ezen most (láss csodát ) én s párom is részt veszünk egy közös képpel. (kollázs)

A kiállitás 18 órakor nyilik a Szilágyi Lackó aluljáróban .

Megnyitja Hegyeshalmi László.

Köszöntőt mond: Porga Gyula polgármester.

Résztvevő művészek:

Boros Viola- Fuchs Tamás- Gyarmati Zsolt- Király Gábor- Menyhárt Menyus Tamás- Szilágyi von Neuwirth Zoé & Brush Ramones.

Ezen kivül 2 Lackó festmény is látható lesz.






2016. február 14., vasárnap

Megemlékezés, videó és peticióm

Nem nagyon volt aktiv ez a blog mostanság ahogy észrevehettétek.

Az a helyzet hogy kezdek befelé fordulni ezügyben, a kezdeti lelkesedésem alábbhagyott s őszintén megmondom: ÚTÁLOK MINDENKIT. Úgy érzem SENKI SEM MÉLTÓ hogy megérdemelje hogy irjam ezt a blogot, máma élne Lackó UGYANÚGY lexarnák, nekem sem ad senki ESÉLYT sem, sem hogy túléljek sem hogy Lackó emlékét méltó módon gondozzam.

Időközben édesapám ,szintén művész is elhunyt, méltatlan körülmények közt , cserbenhagyva, ez már "kissé" sok(k) nekem.

Igy megkésve, utólag ime egy videó Lackó születésnapján, okt.17-én tartott kis megemlékezésről a róla elnevezett aluljáróban s "utcagalériában"- ahol én, az özvegy és alkotótárs MÁIG NEM KIÁLLITHATOK!!!!


Ezügyben amúgy nyitottam egy saját peticiót hogy kiállithassak ott - s ELÉG SZÉGYEN HOGY EHHEZ PETICIÓ SZÜKSÉGES. Ezennel kérek is mindenkit irja alá, ime:

 http://www.peticiok.com/kiallitas_a_szilagyi_laszlo_utcagaleriaban


Ha tetsz, ha nem a sok hülyének: sajnos bizony alkotótársak voltunk- és sajnos bizony ARRÓL a férfiről van szó aki a puncimban ki-be járt, a FÉRJEM volt, SZERETŐM- ámde NEM CSAK EZ, hanem  EGYÜTT kiállitottunk, performance-eztünk éveken át. LACKÓ ÉS ZOÉ voltunk.
Mi voltunk a DEAD BITCH, is koncertünkre még a Szigetről is eljöttek annak idején!

 Mig élt ,őt is LEKÖPTE a város, "vállalhatatlannak" meg "város szégyenének" titulálta egy újságcikkben holmi agyatlan csökött agyú Vászprimi "nagykutya".

 A r"ózsaszin huszáros" festő, Somogyi Győző kényszerdijas subás   azt mondta rá, hogy szégyent hoz a helyi művészekre mert "kifesti a szemét", stb.

Most meg uniós engedély kell hogy kiállithassak a SAJÁT PASIMRÓL S MŰVÉSZTÁRSAMRÓL ELNEVEZETT utcagalériában?! Nem RÖHEJES kissé!? HIRTELEN VAN GOGH UTÓDA LETT, akihez ÉN, az alkotótárs nem érek fel -de névtelen sógor-koma nulla üres fotóskák igen!?
Tudjátok mit?

CSÚSZVA-MÁSZVA, kellett volna engem FELKÉRNIÜK hogy MEGTISZTELHETNÉM azzal a várost ,  hogy én legyek az első kiállitó!
Sőt- MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐNEK kellett volna lenni hogy AZ ÖZVEGY NYITJA MEG AZ UTCAGALÉRIÁT S LESZ AZ ELSŐ KIÁLLITÓ LACKÓ EMLÉKÉRE FESTETT KÉPEIVEL a lecsengő Lackó plakát kiállitás után!!!!

 Amúgy meg avantgard meg expressziv meg punk-festők munkáit kéne kitenni NEM GYÖNGE SEMMITMONDÓ FOTÓKAT GYAKORLÓ NULLÁTÓL! Lackó RÜHELLTE az ilyesfajta "művészetet". ÚTÁLTA! NEM MÉLTÓ EGY SEM ODA SŐT!

Én amúgy ha  akarom MEGSZÜNTETTETHETEM A SZILÁGYI LÁSZLÓ UTCAGALÉRIÁT, -SZELLEMI örököse IS vagyok Lackónak, engem kell jogilag megkérdezni -kellett VOLNA!- hogy engedem e a nevét felhasználni egy OCSMÁNY szürke rusnya szocreál stilusú beton aluljáróhoz.

NEM kérdeztek  sőt kiállitani sem engednek.

(igen nem csak "a csaja" voltam: összeházasodtunk-bármily fura,  "ilyen alakok" is szoktak házasodni! Sex Pistols szólt az esküvőnkön a Budafoki házasságkötő teremben 1992-ben.)


Vagy kiállithatok ott vagy kezdeményezem hogy a férjem nevét NE használják. Mert mostmár BETELT A POHÁR EZZEL A FASISZTA KIREKESZTÉSSEL!
Egyszer s mindenkorra.

ÁMEN!

2014. október 16., csütörtök

Október 17- SZÜLINAP!

Holnap, okt.17-én lenne Lackó 48 éves.....7 éve ment el tőlünk.

De vigyázzatok : A HOLT MŰVÉSZEK KÖZTÜNK JÁRNAK- és ÉL MÉG AZ AVANTGARD!

Alkossatok s éljetek úgy , hogy elsősorban EMBEREK legyetek. Más nem számit igazán! Lackó is  próbált az lenni. -(csak nem igazán  hagyták...)

S gyújtsatok virtuális gyertyákat Lackóért, itt:

 http://www.gyertyagyujtas.hu/index.php/344.kivalasztott

http://www.gyertyalang.hu/szemely/33617

- vagy igazit. Akár odahaza, akár a Kossuth utcai aluljáróban., vagy a sirjánál.
Letehettek egy két biztostűt is....

PUNX NOT DEAD!


2014. február 3., hétfő

2013. december 16., hétfő

CSAK ALÁIRÁSRA IGÉNYELHETŐ!?

FIGYELEM!
Egy ismerősöm most akart venni Lackó-könyvet.
Kiderült, hogy ezt a könyvet NEM LEHET KAPNI NYILVÁNOSAN, mivel Uniós pénzből készült -csak feliratkozásra lehet igényelni polgármesteri hivatalban.....
!?
Ez megdöbbentő... Hát nem az a lényege hogy akik szerették, meg tudják venni, s akik még nem ismerik, lehetőségük legyen rá- ha szeretnék?!

Cikkek a könyvbemutatóról :/én nem voltam jelen mert....na, NEM ragozom inkább! ÉRTITEK TI AZT!!!/ :

http://www.vehir.hu/cikk/2013-12-15/szilagyi-laszlo-muveszete-uj-megvilagitasban


http://veol.hu/kultura/szilagyi-laszlo-festomuvesz-munkassagarol-szolo-konyvet-mutattak-be-1589066

2013. augusztus 25., vasárnap

LACKÓ KIÁLLITÁS ÉS KONFERENCIA

 Szept. 3-án megnyitják hivatalosan is a SZILÁGYI LÁSZLÓ UTCAGALÉRIÁt az új aluljáróban.

Ennek kapcsán konferenciát rendeznek műv.történészekkel stb. a polgármesteriben.

Az én véleményem: inkább NO COMMENT. Az ilyesfajta konferenciák nem igazán voltak Lackó esetei ezért nem értem , hogy MINEK . HA MÁR róla szól , miért nem valami Lackósabbat?

Fabényi Julianna és Bordács Andi mondanivalóit azért érdemes meghallgatni- a többit inkább nem minősiteném.

Én nem megyek el. Nekem NEM hiányzik majd a túlvilágon Lackótól, hogy: ""Elmentél a sznobber bagázs közé, Mackó!?"( itt arra a jópár emberre gondolok akiknek semmi keresnivalójuk Lackó közelében- ám MÉGIS jelen lesznek.)
Akinek beveszi a gyomra, annak itt a meghivó- mint irtam, Fabényi és Bordács legalább tuti jókat nyilatkoznak. A többiekért nem vállalok felelősséget!

http://www.vehir.hu/cikk/2013-08-22/kiallitas-es-konferencia-szilagyi-laszlorol


2013. június 23., vasárnap

Lackóról, alkotásról


 Úgy volt, hogy a Veszprémi Szilágyi Lackó emlékmű avatásakor ezt a szöveget olvassa fel a művészet történész ,tőlem- mivel én nem akartam személyesen!- aztán ,személyes okok miatt mégis lemondtam az egészet....szeretem a Lackó emlékművet de a felavatáson nem veszek részt és a részvevő alanyokkal sem vagyok túl jóban....igy inkább felnyomom a szöveget IDE!:

" Pár szó Lackóról

Férjem Szilágyi „Lackó” László festőművész mindég megszállottan alkotott.,- az alkotás úgy hozzátartozott mindennapi életünkhöz mint a lélegzetvétel.
Tán nem festett épp minden nap -de mondhatnám úgy is hogy MAJDNEM minden nap!
Ha épp nem festett, akkor is kreativkodott valamit, dekorált vagy rajzolt, ha más nem volt hát kávéval, maradék hajfestékkel, ketchup-pal, jóddal, fogkrémmel, foghagymakrémmel, rúzzsal vagy szemcerkával. Bármire, akár utcán talált fadarabra, papirfecnikre, spirálfüzet lapjaira, apró kis noteszekbe.
Vagy lepedőre festett vagy a lakásunk falaira! (erre élő példa a Miklós u.18 alatt található s látogatható emlékszobája is!)

Festéskor zenét hallgattunk/hallgatott- , főleg alternativ, underground ,punk stilusút.
Einstürzende Neubauten, DAF, Prodigy, Nick Cave, Ramones, VHK, Sex Pistols. Ilyesmik.

Nem tudnám megmondani mennyire volt nála tudatos vagy ösztönös a téma: volt amikor konkrétan megvolt a képterv, hogy akt vagy portré vagy hasonlóak, de szerintem a tudatalattija erősen közrejátszott. Mikor festett, szinte táncolt, „pogózott” a vászon előtt, nem látott nem hallott s olykor még a háta is festékes lett., nem tudni hogyan.

Ruhái sorozatosan árulkodtak róla hogy épp milyen szinnel dolgozott előtte, szinte „intim” kapcsolat volt a vászon, a festék s őközte.
„Szeretkezett” a vászonnal, mágikus rituálé volt számára az alkotás.

Keményen kritikus volt önmagával szemben, sokszor semmisitett meg -egyébként jól sikerült -képeit is.
Mikor kész lett egy festény, mindég megkérdezte: „Jó lett, Maci?!”

De volt mikor nem érdekelte még az sem ha a kép sikert aratott sokaknál- ő akkor is átfestette vagy kidobta.
Leginkább átfestette anyag hiányában...

Az én képeimre mindég azt mondta hogy sokszor irigyli tőlem az audidakták szabadságát.,merészségét- hogy engem nem kötnek azok a megtanult dolgok amikre Picasso mindég azt mondta hogy
miután megtanultad ,el kell felejtened.
Voltak kedvenc képei tőlem -általában bejöttek neki a dolgaim. Frida Kahlo-ra hasonlitotta őket.
Ez kölcsönös volt: inspiráltuk egymást holott teljesen más stilusban alkottunk, dolgoztunk.

Voltak olyan munkáink is amiket útáltunk egymástól. Ő az általam festett „giccsesebb” munkákat, én meg mikor túlzottan absztrahált vagy elnagyolt dolgokat.

Lackó sokszor azt mondta hogy ő régen jó festő volt., ezzel arra utalt hogy a főiskolai korszakban érzékenyebben kezelte az ecsetet és sok akkori munkáját „érettebbnek” vagy „mélyebbnek” itélte meg. Bár ,mindég is tudott szép, érzékeny dolgokat létrehozni.
Kétségek gyötörték folyamatosan, sokszor nagyon el tudott szállni máskor pocskondiázta önnön tehetségét. A PUNK stilussal is így volt ,voltak korszakok mikor szakitani akart vele ,akár kinézetében akár művészetileg.

Mindketten a PUNK szubkultúra által inspirálódtunk ámde más-más módon dolgoztuk fel azt.
Lackó nagy vad gesztusokkal, a vászon előtt ugrálva festett -ami már-már „sportnak” is lehetett tekinteni!- , míg én kis kifinomultabb ám sokszor szintén indulatos de kidolgozottabb módon ,aprólékosan., az asztalom fölé görnyedve ,meditativ állapotban rajzolgattam. (akkoriban még inkább rajzoltam mint festettem)

De minketten harsány szinekkel és szókimondóan, tabuk nélkül!.

Lackó erősen kötődött -ahogyan ő is mindég emlitette- a német expresszionistákhoz, újvadakhoz, fauve-okhoz, art brut-hoz.
Szerette Noldét, Schielét, Lüpertzet, Salomét, Baselitzet, Francis Bacon volt a NAGY PÉLDAKÉP legalábbis fősulin.
Kondor volt a művészeti pályára sarkalló kiindulópont, Gulácsy, Csontváry is a nagy kedvencek közé tartoztak.
De kedvelte Monet-,Delacroix és egyéb klasszikusok munkáit is. Nagyon szerteágazó és sokoldalúan befogadó volt Lackó izlésvilága.
Basquiat graffitijei ugyanúgy belefértek mint Delvaux romantikus álomszerű szürreális nőalakjai és tájai vagy De Chirico titokzatos alkotásai.

David Bowie-t kamaszkora óta kedvelte, a zenét úgymint magát a JELENSÉGET: szinte sorsszerűnek tűnt hogy megnyerte a Bowie pályázatot!
Ezzel kapcsolatosan mindég vegyes érzelmei voltak, bántotta hogy nem lett „csak „második, és hol örült hogy pocskondiázta a zenészt.

A Bowie pályázaton nyert festményét a tévhitekkel ellentétben sosem kapta vissza, az David Bowie gyűjteményében található.
Volt másik, a pályázathoz nem kötődő Bowie képe, ami megsemmisült ill.átfestődött- de nem a pályázatnyertes munka.

Lackó és én is míg együtt éltünk mindég azzal a tudattal dolgoztunk mintha egy 80-as évekbeli foglaltház műtermében lennénk valahol Berlinben.
A valóságot kizártuk amikor becsuktuk a szobaajtót. Odabent egy más dimenzió, idő és tér uralkodott, saját öntörvényű mikrovilágunk.

Szétválásunk oka végül mindkettőnk pszichés túlérzékenysége volt - Lackó sokszor skizoid kényszerképzetei és az én hiperérzékeny borderline szindrómám-.
Valójában ,túlzottan egyformák voltunk bizonyos dolgokban és egyikünk sem engedett, mint mikor 2 bolygó találkozik a galaxisban s összeütköznek:csodálatos tüzijáték jön létre ami gyönyörű ámde ugyanakkor destruktiv és egymás kioltása a vége.
Ma már biztosan mindketten másként reagálnánk bizonyos dolgokra ,minden esetre büszke vagyok és megtisztelőnek érzem hogy ismerhettem őt s élete része lehettem.
Tudom azt is hogy a búcsúzás nem örökre szólt...."




2013. február 7., csütörtök

6 év CKÓTLANSÁG

Viz nélkül 6 napot sem bir ki az ember.
HOGY birjátok ki ezt a 6 évet egy LaCKÓTLAN világban!?
Most döbbentem rá hogy már febr. 7 van. Valahogy azt hittem még csak LESZ...február, vagy az elején vagyunk. Ma jöttem rá hogy már 7.van én Lackó immár 6 éve és 4 napja nincs köztünk!!!!!
6 év sötétség. 6 év a sivatagban, viztelen.
Meghalt Lackó ,oda az igazság!
R.I.P.LACKÓ!!!!



2012. december 30., vasárnap

SOK BESZÉDNEK SOK AZ ALJA!

RENGETEG Lackó emlékéhez nem méltó dolog történt mostanság szülővárosában, ám én mégis úgy döntöttem: már NEM fogok irni többet ezekről OLDALAKAT- mert ez a blog EREDETILEG a rá való emlékezést hivatott támogatni nem pedig vagdalkozást az engem körülvevő sok hülyével- beleértve a városvezetést, műv.történészeket + egyéb idiótát!
Irásaimat melyek hosszú kifakadások voltak, megqrtitottam s kizárólag a rövid tényekben irom le mik is történtek...a hosszú köritéseket meg véleménnyilvánitást- bár 100%-ig igazam volt s még FINOM voltam irásaimban!- kitöröltem ill.leröviditettem s mellőzöm inkább.
Egyszerűen megcsömörlöttem ENNYI tapintatlanság láttán amit sorozatosan elkövetnek már NAPI szinten, elvéve Lackó emlékénk MINDEN méltóságát is !
ÉN ebben NEM óhajtok tovább részt venni még a VÉLEMÉNY NYILVÁNITÁS SZINTJÉN SEM. Egyszerűen annyira sem méltó ez a sok véglény hogy felháboritsanak, Lackó mégiscsak ezek FÖLÖTT áll.
Amit művelnek az már  nem is megemlékezés hanem erőltetett nyomatás nem megfelelő módon -s helyeken.
ENNYI!
Ha valami történik persze nem fogom elhallgatni mert ez a blog a 100%-os őszinteséget is képviseli - de nem fogok hosszú novellákat pazarolni rá tovább.
A blog egy ideig nem volt publikus ám mégis újra azzá tettem hisz én vagyok az EGYETLEN aki valósan mutatja be Szilágyi Lackó festőt.
Ennyivel tartozom neki s magamnak meg az őt őszintén szeretőknek is!
ÁMEN!
Lackóról készült rajzom

2012. december 9., vasárnap

UTAZÓ MÚZEUM VAGY BEBETONOZOTT HAMIS EMLÉKMŰ?


Újabb iIrásom a FACEBOOK- ról bemásolva  :

 Veszprém városa egy teljesen hamis Lackó-emlékmű-félét akar létrehozni, úgy hogy engem - a festő özvegyét, egykori alkotó-és lelki társát, múzsáját, meg nem született gyermekének anyját (igen, sokak nem tudják, hogy voltam terhes Lackótól de sajnos elvetéltem!)-még csak NEM IS INFORMÁLTAK. Velem semmit nem egyeztettek.

Olyan közegbe akarnak egy aluljáróba egy afféle Lackóról elnevezett"utcagalériát" , ami ellentmond munkásságának és személyiségének ("minimál konceptualista konstruktiv" dekorral , olyan művészek munkáival együtt akikhez KÖZE NINCS sem stilásrisan sem enberileg!-)olyan formában  amit ráadásul rühellt a művész!

Arról már NEM IS SZÓL a fáma hogy én már Lackó halála UTÁN kitaláltam egy klassz emlékművet- egy utazó Lackó-múzeumot.Egy lakókocsi, amely kivülről ki lenne graffitizve, belül a plafontól-a padlóig EREDETI Lackó irásokkal + grafikákkal kitapétázva. Benne Lackó festmények, fotók, kultikus tárgyai (bőrdzsekije, basszusgitárja, stb.) egy notebook amin Lackó riportfilmek mennek- na nem azok amiket a város itt folyvást mutogat mert másuk sincs róla!- nomeg zenei aláfestésként kettőnk együttesének, a DEAD BITCH impropunk zenekarnak a számai, Lackó blues-punkos versével az "Utazik a pápa-heroinra várva" c. versével.

Ez a múzeum mobil volna igy koncertekre, fesztiválokra lehetne vele utazni.Önmagában már egy műalkotás!

Erről irt is a sajtó ,igaz mint valami "újabb extrém Zoé-ötletről"., de azóta se kaptam SEMMILYEN visszhangot a várostól ill.kollegáktól. PRIVÁT emberek küldtek pénzeket, hogy létre tudjam hozni de nem jött össze elég ,a pénzt végül feléltem mert különbven itt fagytam volna halálra télen minusz 20-ban tüzifa NÉLKÜL, amit a város rezzensételen arccal végig is nézett volna .A pénzt küldőket informáltam erről, nem suttyomban sikkasztottam, de Lackó is ezt tette volna ,neki mindég fontos volt hogy a "Macijának" legyen meleg szobája. ..(adott is pénzt mikor még élt egyszer fára )

Sajnos jövedelm NÉLKÜL ,csöves körülmények közt ,MINDEN segitség NÉLKÜL nem tudtam létrehozni. 
A dolog elsikkadt mint valami megvalósithatatlan extrém hóbort.

S MI VAN MOST? 
Minden egyeztetés NÉLKÜL a város létrehoz egy TOTÁL HÜLYE ötletet: az új aluljárót Lackóról nevezik el, lesz ott pár cucc tőle , továbbá Veszprémi művészek nevei lesznek kiirva másik oldalon meg a Vass gyűjtemény /absztrakt konceptművészet, értsd: szürke alapon kék háromszög!/ művészeinek nevei, s az egész kap egy ilyen stilusú dizájnt- mikor Lackó ÚTÁLTA ezt a stilust!
Kérdem én: MIÉRT NEM LEHET AZ ELHUNYT  FÉRJEM EMLÉKÉRE-HA MÁR!- CSINÁLNI EGY ÖNÁLLÓ, EGYEDÜLÁLLÓ EMLÉKHELYET, -őt ugye NEM illene összemosni mindenféle hozzá nem illő alkotóval!- az Ő STILUSÁBAN AZ ÖZVEGGYEL, AKI A LEGJOBBAN ISMERTE, EGYÜTTMŰKÖDVE!?

Vagy akkor MINEK MLÉKMŰ EGYŰLTALÁŰN ha csak ilyen formában jöhet létre? A terv ismerősöktől származott erdetileg de NEM ilyen formában. Szó volt egy szoborról is de az már úgy tűnik "túl punkos" a gyöpös városvezetésnek, igy inkább igy oldották meg!

MIÉRT NEM A LAKÓKOCSI MÚZEUM ÖTLETEMET TÁMOGATTÁK INKÁBB? Ami IGAZÁN Lackós lenne hisz Lackó már életében vágyott egy ilyenre. Ketten terveztük!
MIÉRT hiszik azt hogy KISAJÁTITVA saját szakállukra létrehozhatják ezt a se füle-se farka ötletet, visszaélve nevével, engem mellőzve- nem a KDNP papol mindég a "házasság szentségéről?!" Mi sosem váltunk el! Ezt jogilag sem tehetnék meg amúgy. 



Zoé és Lackó
Lackó nyelvet ölt a városra!

2012. november 21., szerda

"LACKÓ -ÉGEN ÉS FÖLDÖN"- VEHIR -es cikk


CIKK FORÁSA:

Lackó – égen és földön

Szerző: Pethő Imre | Fotós: Cseh Zoltán | 2012. november 16. | 3 hozzászólás

Hátborzongató érzés volt szemben állni ennyi Szilágyi festménnyel. Az meg egyenesen elgondolkodtató, hogy milyen sokan voltak kíváncsiak rájuk.
Az Óváros Art Galéria és a Blog Kortárs Galéria Szilágyi kiállítása elementáris erővel bír. Még soha nem lehetett ennyi Lackó képet egyben látni. Még soha nem lehetett ennyi különböző időszakból, korai évektől az utolsókig származó festménnyel szemben állni. Nyugodtan kijelenthetjük: Lackó él. Mert élnek a képei. Ezek a festmények ma is gyomroznak, piszkálnak, szurkálnak, taposnak, zúznak, és néha simogatnak. Élnek. Üzennek. Üzenik, hogy Lackó közöttünk van, hogy Lackó zseniális, hogy Lackó helyet követel magának a veszprémi kultúrában, hogy Lackó üzen nekünk onnan fentről is.
A tárlat Óváros galériában látható része bebizonyítja, milyen sokszínű egyéniség volt ő. A Blogban kiállított képek erősek, óriási színerővel, energiával bírnak. De számomra legerősebb a hátsó részen egy lépcsőfordulóban látható képek voltak, mert ezek Lackó egykori lakásának lépcsőfeljáróját idézik meg. Három hangulat, három különböző helyszín, de egy közös téma.
A galéria eddigi legjobb kiállításának óriási érdeme, hogy kérdéseket vet fel. Olyan kérdéseket, amire választ kell adni.
Mennyi és mennyi jobbnál jobb Szilágyi kép van még magángyűjteményekben?! Hihetetlen mennyire termékeny alkotó volt. És bizony most már megérdemelne egy igazi, mindent átfogó életmű feldolgozást, megérdemelne egy digitális és egy háromdimenziós állandó kiállítást, ahol megjelenhetne Zoé és a család egy helyen, mert bizony mindketten ott voltak, vannak Lackó képeiben.
Nagyon érdekes volt látni mennyien jöttek el, mennyien voltak kíváncsiak a tárlatra, Szilágyi Lackóra. Mennyire örült volna, ha életében kapja meg ezt a figyelmet. Mert bizony sokan, nagyon sokan fordultunk el tőle mikor élt, mikor hangosan morogva járta a veszprémi utcákat, amikor a képeit árulta. Akkor kényelmetlen volt. Ma érdekes. De fogjuk ezt fel egyfajta bocsánatkérésnek, egyfajta Canossa járásnak.
A tárlat ezért is olyan erős, ezért is olyan érdekes. Ég és föld, élő és elmúlt találkozik itt egymással. És hatnak egymásra. Kérdeznek, felelnek, üzennek, csak figyelnünk kell. Figyeljünk és menjünk el, nézzük meg!  

2012. október 31., szerda

HAPPY HALLOWEEN, LACKÓ!


Gyújts egy gyertyát , várd a holtakat- s reméld hogy nem te vagy akit Lackó megleckéztetne , ha visszatérhetne....mert akkor nem lennék a helyedben!!!
Mindenki másnak: emlékezz Lackóra, gyújts neki gyertyát ,akár virtuálisan is....ITT:


...vagy ITT:




2012. október 22., hétfő

...s hogy én miért nem voltam jelen a Lackó-talin...

Okt.19-én, pénteken a Veszprémi Vass gyűjteményben ,a Művészetek Háza közreműködésével bemutatót tartottak a VESZPRÉM PORTRÉ Lackó-számáról, fogadással egybekötve.
A téma Lackó volt.
Én ezen a bemutatón NEM jelentem meg, nemigen hinném ugyan, hogy hiányoztam volna  bárkinek (mivel úgy kábé 10 éve amióta itt lakom, senki  sem nyitotta rám az ajtót hogy ugyan, mit festek, élek-e vagy halok,stb.!) de azért mégis: kötelességmnek érzem hogy ide irjam, MIÉRT. Mármint miért nem mentem el!

Nos- a magazintól jött a hirlevéllel együtt meghivó is- és Pethő Imre is emlitette régebben hogy lesz és hogy szeretettel vár.
Én megirtam neki hogy NEM megyek ne is fáradjon azzal, hogy erősködik! Ki is fejtettem neki az okaimat.

A várostól és a Művészetek Házától viszont EGY FIA meghivó NEM jött, holott az alpolgármester asszony nyitotta meg az összejövetelt., és a Művészetek Háza amúgy MINDEN x@rra küldeni szokott autómatikusan meghivót.
Ez egyszerűen IGY ILLIK! / Még akkor is ha én ÚGYSEM jelennék meg. /

Node NEM emiatt nem mentem, mert ha kaptam volna 10 helyről meghivót sem mentem volna!

Mégpedig AZÉRT, mert nemrég kiment egy körlevél, hogy aki tud s akar, támogassa Szilágyi Zoé festőművészt- engem!- olcsó képvásárlással mert nagyon meg van szorulva és nincs téli tüzelője meg villanyszámlát is ki kéne fizetni és komoly anyagi gondokkal kűzd.Pethő Imi küldte ki ezt .

A válasz erre...a nagy kultúremberektől...egy HATALMAS NAGY hideg KÖZÖNY volt- még egy nyamvadt 2000 ft-os hűtőmágnest sem vett SENKI! Nem érdekelte őket, sem alkotás- sem az állapotom, helyzetem.
Magyarán: SZILÁGYI ZOÉ LE VOLT MAGASRÓL XARVA!

Nos, akik IGY állnak hozzám, azok NE mosolyogjanak a pofámba a férjem emlékműsorán, akit szintén a VÉGLETEKIG szétalázott ez a város, úgy, hogy a végén kukázott és nyomorgott. Most meg az özvegye DÖGLIK MEG szó szerint, miközben folyamatosan alkot.

Ennél nagyobb álszentséget ugyanis NEM tudok elképzelni! És undorodom, behányok tőle!
NEM voltam kiváncsi OLYAN alpolgármester megnyitó beszédére aki ellenségesen állt hozzám és átvert egy projekt kapcsán, köze nem volt Lackó munkásságához ,se személyéhez, és olyan "barátok" nyálcsepegtetéseire sem, akik anno elfordultak Lackótól ,ill. JÓL kihasználták.

Engem meg SEM emberileg- SEM művészként nem tartanak SEMMIRE!

Egyáltalán, az ilyen fogadásos polgármesteres "bulik" NEM Lackó műfaja, még akkor sem ha ott Sex Pistols szólt- ami mint utólag megtudtam, nem túlzottan tetszett a jelenlévőknek!

Nem is hinném hogy bárkinek hiányoztam, inkább szerintem mindenkinek nagy kő esett le a szivéről hogy megúszta a "kinos találkozást" a "trágár Zoéval".....

A VESZPRÉM PORTRÉ Lackó-számát mindez NEM érinti, az újság ezen számát  továbbra is csodálatosnak tartom, egy Lackó emlékéhez  méltó, szép, szinvonalas kiadványnak, s mégegyszer gratula a készitőinek!