Szilágyi Lackónál is jártam. Vittem egy kis kidiszitett műfenyőt. Söröztünk is egyet ott párommal.
A sir mellett a földön le volt téve egy teli sörösdoboz - megszagoltam, sör volt benne!- tehát, valaki már gondolt Lackóra....
A temetőben, Lackó sirjánál immár Lackó édesapja is helyet foglal .Az idén hunyt el.
Nyugodjék békében.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szilagyi laszlo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szilagyi laszlo. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. december 23., szombat
2017. október 17., kedd
2017 Október 17.
Szilágyi Lackó ma lenne 51 éves.
Hogy nem lett, annak az oka a KÖZÖNY és a kirekesztés.
S a világ máig nem tanult....
A világ most amilyen, ha Lackó visszajönne vagy nem halt volna meg, UGYANÚGY hagyná őt éhenveszni, kukázni. SŐT mostmár SIMÁN megvernék, megkéselnék, meglincselnék nyilt utcán. A söpredék csőcselék mely MINDENHOL hömpölyög! Az egyre barbárabb genetikai hulladék proli agyhalott gyűlölködők. Politikai oldaltól mentesen!
Ebben a mai világban NEM LENNE már élettere. Ahogy El Kazónak , Pillangónak, Jim A.Kódnak s a többi UNDERGROUNDNAK sem.
Én még itt vagyok, de roncsként. RÉG nem lelkesen alkotva s RÉG nem életvidáman. Inkább túl gyáván hogy bevégezzem. Voltam oly marha hogy magamhoz vettem pár SZINTÉN kirekesztett, társadalom által kidobott kutyát. S őket nem volna fair hátrahagyni egy ILYEN kannibál hentes világban!
Ezért élek még....
E mai világot s társadalmat s "kultúrát" elnézvén, sajnos azt kell mondjam: Lackó JÓL TETTE amit tett s a lehető LEGJOBBKOR.
Ebbe belebetegedne. Mégjobban. S ez a világ már nem tolrálná őt. EZ A VILÁG IRGALMATLAN S PRIMITIV. S NEM jó értelemben, mint mondjuk a természeti népek....
Boldog szülinapot Lackó, ODAÁT, s ujjá ne szüless IDE. Örülj ha megszabadultál ettől- ez a világ már nem tart fenn helyet értékes lelkeknek.
Ez az ország s e város meg MÉGINKÁBB NEM! :(
2016. október 16., vasárnap
MOST ELŐSZÖR NYILVÁNOSAN!!!!!!!!! "Utazik a pápa"- by The DEAD BITCH-hanganyag.
DEAD BITCH: "Utazik a pápa...."
Impro-punk blues
Ének/ szöveg: Szilágyi Lackó
Gitár: Igor Ramone
György Máté
1999 Napfogyatkozáskor
https://soundcloud.com/szilagyi-zoltan-eva/utazik-a-papa-the-pope-is-travelling
Impro-punk blues
Ének/ szöveg: Szilágyi Lackó
Gitár: Igor Ramone
György Máté
1999 Napfogyatkozáskor
https://soundcloud.com/szilagyi-zoltan-eva/utazik-a-papa-the-pope-is-travelling
2014. október 16., csütörtök
Október 17- SZÜLINAP!
Holnap, okt.17-én lenne Lackó 48 éves.....7 éve ment el tőlünk.
De vigyázzatok : A HOLT MŰVÉSZEK KÖZTÜNK JÁRNAK- és ÉL MÉG AZ AVANTGARD!
Alkossatok s éljetek úgy , hogy elsősorban EMBEREK legyetek. Más nem számit igazán! Lackó is próbált az lenni. -(csak nem igazán hagyták...)
S gyújtsatok virtuális gyertyákat Lackóért, itt:
http://www.gyertyagyujtas.hu/index.php/344.kivalasztott
http://www.gyertyalang.hu/szemely/33617
- vagy igazit. Akár odahaza, akár a Kossuth utcai aluljáróban., vagy a sirjánál.
Letehettek egy két biztostűt is....
PUNX NOT DEAD!

2013. február 7., csütörtök
6 év CKÓTLANSÁG
Viz nélkül 6 napot sem bir ki az ember.
HOGY birjátok ki ezt a 6 évet egy LaCKÓTLAN világban!?
Most döbbentem rá hogy már febr. 7 van. Valahogy azt hittem még csak LESZ...február, vagy az elején vagyunk. Ma jöttem rá hogy már 7.van én Lackó immár 6 éve és 4 napja nincs köztünk!!!!!
6 év sötétség. 6 év a sivatagban, viztelen.
Meghalt Lackó ,oda az igazság!
R.I.P.LACKÓ!!!!
2012. december 9., vasárnap
UTAZÓ MÚZEUM VAGY BEBETONOZOTT HAMIS EMLÉKMŰ?
Újabb iIrásom a FACEBOOK- ról bemásolva :
Veszprém városa egy teljesen hamis Lackó-emlékmű-félét akar létrehozni, úgy hogy engem - a festő özvegyét, egykori alkotó-és lelki társát, múzsáját, meg nem született gyermekének anyját (igen, sokak nem tudják, hogy voltam terhes Lackótól de sajnos elvetéltem!)-még csak NEM IS INFORMÁLTAK. Velem semmit nem egyeztettek.
Olyan közegbe akarnak egy aluljáróba egy afféle Lackóról elnevezett"utcagalériát" , ami ellentmond munkásságának és személyiségének ("minimál konceptualista konstruktiv" dekorral , olyan művészek munkáival együtt akikhez KÖZE NINCS sem stilásrisan sem enberileg!-)olyan formában amit ráadásul rühellt a művész!
Arról már NEM IS SZÓL a fáma hogy én már Lackó halála UTÁN kitaláltam egy klassz emlékművet- egy utazó Lackó-múzeumot.Egy lakókocsi, amely kivülről ki lenne graffitizve, belül a plafontól-a padlóig EREDETI Lackó irásokkal + grafikákkal kitapétázva. Benne Lackó festmények, fotók, kultikus tárgyai (bőrdzsekije, basszusgitárja, stb.) egy notebook amin Lackó riportfilmek mennek- na nem azok amiket a város itt folyvást mutogat mert másuk sincs róla!- nomeg zenei aláfestésként kettőnk együttesének, a DEAD BITCH impropunk zenekarnak a számai, Lackó blues-punkos versével az "Utazik a pápa-heroinra várva" c. versével.
Ez a múzeum mobil volna igy koncertekre, fesztiválokra lehetne vele utazni.Önmagában már egy műalkotás!
Erről irt is a sajtó ,igaz mint valami "újabb extrém Zoé-ötletről"., de azóta se kaptam SEMMILYEN visszhangot a várostól ill.kollegáktól. PRIVÁT emberek küldtek pénzeket, hogy létre tudjam hozni de nem jött össze elég ,a pénzt végül feléltem mert különbven itt fagytam volna halálra télen minusz 20-ban tüzifa NÉLKÜL, amit a város rezzensételen arccal végig is nézett volna .A pénzt küldőket informáltam erről, nem suttyomban sikkasztottam, de Lackó is ezt tette volna ,neki mindég fontos volt hogy a "Macijának" legyen meleg szobája. ..(adott is pénzt mikor még élt egyszer fára )
Sajnos jövedelm NÉLKÜL ,csöves körülmények közt ,MINDEN segitség NÉLKÜL nem tudtam létrehozni.
A dolog elsikkadt mint valami megvalósithatatlan extrém hóbort.
S MI VAN MOST?
Minden egyeztetés NÉLKÜL a város létrehoz egy TOTÁL HÜLYE ötletet: az új aluljárót Lackóról nevezik el, lesz ott pár cucc tőle , továbbá Veszprémi művészek nevei lesznek kiirva másik oldalon meg a Vass gyűjtemény /absztrakt konceptművészet, értsd: szürke alapon kék háromszög!/ művészeinek nevei, s az egész kap egy ilyen stilusú dizájnt- mikor Lackó ÚTÁLTA ezt a stilust!
Kérdem én: MIÉRT NEM LEHET AZ ELHUNYT FÉRJEM EMLÉKÉRE-HA MÁR!- CSINÁLNI EGY ÖNÁLLÓ, EGYEDÜLÁLLÓ EMLÉKHELYET, -őt ugye NEM illene összemosni mindenféle hozzá nem illő alkotóval!- az Ő STILUSÁBAN AZ ÖZVEGGYEL, AKI A LEGJOBBAN ISMERTE, EGYÜTTMŰKÖDVE!?
Vagy akkor MINEK MLÉKMŰ EGYŰLTALÁŰN ha csak ilyen formában jöhet létre? A terv ismerősöktől származott erdetileg de NEM ilyen formában. Szó volt egy szoborról is de az már úgy tűnik "túl punkos" a gyöpös városvezetésnek, igy inkább igy oldották meg!
MIÉRT NEM A LAKÓKOCSI MÚZEUM ÖTLETEMET TÁMOGATTÁK INKÁBB? Ami IGAZÁN Lackós lenne hisz Lackó már életében vágyott egy ilyenre. Ketten terveztük!
MIÉRT hiszik azt hogy KISAJÁTITVA saját szakállukra létrehozhatják ezt a se füle-se farka ötletet, visszaélve nevével, engem mellőzve- nem a KDNP papol mindég a "házasság szentségéről?!" Mi sosem váltunk el! Ezt jogilag sem tehetnék meg amúgy.

Zoé és Lackó

Lackó nyelvet ölt a városra!
2012. október 22., hétfő
...s hogy én miért nem voltam jelen a Lackó-talin...
Okt.19-én, pénteken a Veszprémi Vass gyűjteményben ,a Művészetek Háza közreműködésével bemutatót tartottak a VESZPRÉM PORTRÉ Lackó-számáról, fogadással egybekötve.
A téma Lackó volt.
Én ezen a bemutatón NEM jelentem meg, nemigen hinném ugyan, hogy hiányoztam volna bárkinek (mivel úgy kábé 10 éve amióta itt lakom, senki sem nyitotta rám az ajtót hogy ugyan, mit festek, élek-e vagy halok,stb.!) de azért mégis: kötelességmnek érzem hogy ide irjam, MIÉRT. Mármint miért nem mentem el!
Nos- a magazintól jött a hirlevéllel együtt meghivó is- és Pethő Imre is emlitette régebben hogy lesz és hogy szeretettel vár.
Én megirtam neki hogy NEM megyek ne is fáradjon azzal, hogy erősködik! Ki is fejtettem neki az okaimat.
A várostól és a Művészetek Házától viszont EGY FIA meghivó NEM jött, holott az alpolgármester asszony nyitotta meg az összejövetelt., és a Művészetek Háza amúgy MINDEN x@rra küldeni szokott autómatikusan meghivót.
Ez egyszerűen IGY ILLIK! / Még akkor is ha én ÚGYSEM jelennék meg. /
Node NEM emiatt nem mentem, mert ha kaptam volna 10 helyről meghivót sem mentem volna!
Mégpedig AZÉRT, mert nemrég kiment egy körlevél, hogy aki tud s akar, támogassa Szilágyi Zoé festőművészt- engem!- olcsó képvásárlással mert nagyon meg van szorulva és nincs téli tüzelője meg villanyszámlát is ki kéne fizetni és komoly anyagi gondokkal kűzd.Pethő Imi küldte ki ezt .
A válasz erre...a nagy kultúremberektől...egy HATALMAS NAGY hideg KÖZÖNY volt- még egy nyamvadt 2000 ft-os hűtőmágnest sem vett SENKI! Nem érdekelte őket, sem alkotás- sem az állapotom, helyzetem.
Magyarán: SZILÁGYI ZOÉ LE VOLT MAGASRÓL XARVA!
Nos, akik IGY állnak hozzám, azok NE mosolyogjanak a pofámba a férjem emlékműsorán, akit szintén a VÉGLETEKIG szétalázott ez a város, úgy, hogy a végén kukázott és nyomorgott. Most meg az özvegye DÖGLIK MEG szó szerint, miközben folyamatosan alkot.
Ennél nagyobb álszentséget ugyanis NEM tudok elképzelni! És undorodom, behányok tőle!
NEM voltam kiváncsi OLYAN alpolgármester megnyitó beszédére aki ellenségesen állt hozzám és átvert egy projekt kapcsán, köze nem volt Lackó munkásságához ,se személyéhez, és olyan "barátok" nyálcsepegtetéseire sem, akik anno elfordultak Lackótól ,ill. JÓL kihasználták.
Engem meg SEM emberileg- SEM művészként nem tartanak SEMMIRE!
Egyáltalán, az ilyen fogadásos polgármesteres "bulik" NEM Lackó műfaja, még akkor sem ha ott Sex Pistols szólt- ami mint utólag megtudtam, nem túlzottan tetszett a jelenlévőknek!
Nem is hinném hogy bárkinek hiányoztam, inkább szerintem mindenkinek nagy kő esett le a szivéről hogy megúszta a "kinos találkozást" a "trágár Zoéval".....
A VESZPRÉM PORTRÉ Lackó-számát mindez NEM érinti, az újság ezen számát továbbra is csodálatosnak tartom, egy Lackó emlékéhez méltó, szép, szinvonalas kiadványnak, s mégegyszer gratula a készitőinek!

2012. október 17., szerda
2012. június 14., csütörtök
Kép ,mely mégsem került ki a temetőbe!
Ezt a Lackóról készült festményemet a sirjára készitettem -de már mikor KÉSZÜLT ,úgy megszólitott hogy tisztában voltam vele: EZT a képet én NEM fogom kivinni bizonytalan sorsnak kitéve a temcsibe /tűnt már el a sirról cucc...!/- inkább a kerti Lackó-szentélyembe kerül ahol senki sem tudja sem elvinni sem egyéb.
BOCS LACKÓ! -itt s igy is NEKED ajánlom. Csak épp az itthoni emlékhelyeden!-s nem a csontjaidnál.
BOCS LACKÓ! -itt s igy is NEKED ajánlom. Csak épp az itthoni emlékhelyeden!-s nem a csontjaidnál.
2012. június 10., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)