2011. december 10., szombat

RÉGI FOTÓK, CIKKEK, MIEGYMÁS...

RÉGI-RÉGI KÉPEK

































Fent: Lackó kiállitásán.
Alatta: Lackó mint Caliban Shakespeare VIHAR-jában.


 __________________________________________________________________

Eme cikket a NAPLÓban olvastam,ime a link:
Ez meg a cikk-forrás:NAPLÓ ONLINE

2010. december. 27. hétfő | Szerda


Szilágyi László előre megérezte a tragédiát?

Szilágyi Lászlótól, a tragikusan korán elhunyt veszprémi festőtől évekkel ezelőtt vásároltam egy képet. Nézegettem a lakásukon a képeket, hogy melyiket vásárolhatnám meg. Mivel nem volt jellemző, hogy realisztikusak a képei, ezért a mellékelt fotón láthatóra esett a választásom. Gondoltam: látom rajta a Balaton-felvidék egy dombját.
Az előtérben a Balaton nem lehet a színei miatt. Az iszapkatasztrófa idején és okán jutott el hozzám a 69. zsoltár. Ezt hallgatva döbbentem arra, hogy az én képem erről szól. Majd amikor jöttek fotók, arra asszociáltam, hogy mintha Szilágyi László már 2000-ben vizionálta volna ezt a szörnyűséget. Az eredeti képen a vörös szín mintha éppen olyan lenne, és a rózsaszínnel jelzett gát vonalának törékenysége is arra emlékeztet...

Madácsi Mária,
Soltszentimre
Szilágyi László festményén a vörös akár az iszap, a rózsaszín pedig a gát is lehetne (Fotó: Penovác Károly)
Szilágyi László festményén a vörös akár az iszap, a rózsaszín pedig a gát is lehetne (Fotó: Penovác Károly)



Fotó: Archív



**********************************************************************************


A VÁR UCCA MŰHELY Veszprémi kultúrális lap legújabb ,a kultúra napjára kiadott példányában -sok egyéb más mellett- Szilágyi Lackó rajzokat tekinthettek meg!
Ime a részletek:
Lackó dobol együttesünkben, az impropunk-bandánkban a DEAD BITCH-ben.




*********************************************************************************************************
GÉCZI JÁNOS:

Lackó. 2010.

2010.10.18
A lassú nézés eredménye, hogy képes leszek érzékelni azt a lakást, amelyben a punk művészember lakott. A szobafalak nem egyszerűen elkoszosodtak, mivel a festő a megszokott falhasználaton túl ugyanúgy alkalmazza azokat, mint a vásznat és a papírt. A szobafalak tökéletes negatívját képezik lakójuk formájának. Ezekről a falakról Kovács Endre készít fényképeket, s hogy miért, bármennyit töprengek az okról, nem jutok eredményre. Talán, mivel kezdettől fogva nem az foglalkoztat, hogy miként látja Kovács az amúgy megjegyezni valóan eminens képvilágot maga után hagyó, ebből a világból önként távozó piktor maradvány-felületeit, hanem az, hogy bennük miért látja meg azt, ami megjegyzendő számomra is, s nekem úgyszintén kitüntetetten fontos.
Szilágyi Lackóról minduntalan igyekszem írni, hiszen lényeges alakja Veszprém jelenkorának, s mindig azzal a napról napra fokozódó félszegséggel, amelyet rendkívül nehezen tudok definiálni. Azért, mivel vele szemben, talán indokolatlanul, mindenkor tartózkodó vagyok. Az érintetlenség és a megérintettség határvonalán állva szégyenlős, ha nem fiatal az ember, pláne, ha nem tudja, a következő pillanat által kézen fogva hová vezetődik, a szöveg erdejének milyen sűrűjébe vetődik el: marad-e az örökre ismeretlen vonzásában, avagy magába fogadja az a titokzatos, félhomályos szoba, amelybe kizárólag a naivitás ajtaján lehet belépni. A festő, akiről tisztán artikulálva szólni lehetetlen, lehet akár démonikus, de lehet akár az is, akiben egyidejűleg sok-sok lélek lakik. Erről remélem, alkalmas időben beszélni fog a városunk arkangyala, Lackó lélekorvosa.
Aggódok, nem tudom Lackót jól látni. Nem vagyok képes ezt a szakadatlan hadonászó, szüntelen gőzös, az agresszivitás ketrecében hőbörgő férfiút jól egybe számlálni és a dolgainál se nem kevesebbnek, se nem többnek megérteni.
Szilágyi Lackóval igénytelen mondatok segítségével nyílik lehetőség beszélni, merthogy nem marad sosem füle az összetett mondatokra, s a valamiként árnyalt kifejezések arcára sosem kíváncsi. Annak lehet nála sikere, aki megmunkálatlan szavakkal csörömpöl az ő erős zenékhez szoktatott dobhártyáján. S diktatórikus kifejezéseket alkalmaz az ő gyalulatlan lelkének ostromakor. Ő maga úgyszintén drasztikus és kegyetlen, dinasztiákat emlegetve kurjantgat megszólítója felé, s mintha bármely megállapítása kizárólag a férfi szaporodás szervrendszere és a felemás kéjérzetek kapcsán születnéne. Olyannak lehet nála érvényesülése, aki permanensen kifejezésre jutatja, hogyan és milyen brutalitások megjelenítésére ad módot ez a kibaszott, penetráns élet, éppenséggel az, amelyet Lackó nap mint nap él. Miféle módon kúrnak a szavakkal azok, akiknek feltehetőleg nincs részük a nyelvtanilag pontos, körültekintő mondattal árnyaltan kifejezhető szeretkezésben? Lackót kegyetlen nyelv förgetege csapdossa, mintha az illene ahhoz a testfelülethez, amely révén erőszakos megjelenésűnek hiszi vélni magát. S Lackó nyelvhasználata mögött fel-felsejlik a hámló testfelületű, ütések, horzsolások, dörzsölések, szúrások és vágások foltjaitól, emléknyomaitól színes tarkaságával megnyugtató és elborzasztó létezés, amely testvérére lelhet akár a hajdani veszprémi szobrász Csikász Imre, akár az író Cholnoky Viktor élete maradványaival.
Sprőd a nyelvezete, miként a testnyi méretű lelkét kitöltő fizikuma se más. A szervezetét határoló ruha, festék, viselet s mindaz a dolog és anyag, amelyeket hajlandónak mutatkozik ruhának, festéknek és viseletnek tekinteni, hars és szennyes, a közízlés valamennyi formáját sértő. Testékszerei pedig nem  csupán az ajkát, a nyelvét, az orrát, a fülét, s meg minden kiálló szervét lukasztják át, hanem a lelkét is, arról azonban sosem merem kérdezni, mitől, hogy nem tart a fémtűk, csattok, kapcsok által okozott ennyi fájdalomtól, miért, hogy ennyi villogóan nagyszámú fájdalomra van szüksége, s miért éppen kínokkal és szenvedéssel határolja körbe hol vaskos, hol keszegsovány testét, többnyire kalácspuha arcát, hogy az egybe maradjon?
Borotválatlan egy alak, és a sörték többnyire a bőrén befelé nőnek, s okozzák viszketegségét. Sértő és szúrós az otthona is, ha belépsz hozzá, érzékeled, milyen a befordított sündisznóbőrt hinni otthonos odúnak. Családi életének tere sündisznóbőrből összetákolt bélletű lelencház, amelynek az jut legfontosabb feladatául, miként a szögekkel átütött, derékra szorosan felkötött szőrövnek az önkínzásban járatos aszkétát, a lakót szüntelen emlékeztesse lelenc mivoltára. Ez a lakás nem lepusztult, kizsigeret (mi más lehet az életbe hajított, szegény ember lakása), hanem extravagáns gyötrő szerszám, amely nélkül Lackó élete nem tartható fenn.
Az egyszerű mondatok többnyire ellopják a világ javát. A jó reggelt-ből eltűnik a pirkadat, nem szólva a pitymallatról és a virradásról, hogy csak a dolgok elejét említsem. Az összetett mondatok pedig olyasmit tehetnek a köszöntéshez, amely a köszöntőre inkább lesznek jellemzőek, mint ami ildomos a köszöntő és a köszöntött távolságtartó viszonyában. Nincs nyelvem, állapítom meg, elmondani Lackót. Ha megállapításaimat, kijelentéseimet és töprengésemet átolvasom, akkor kimarad – látom - a szövegből az elesett embert. A düh és az indulat mellé álló Szilágyi mellől eltűnik a mindenség! Mitől, hogy végezetül Szilágyi maga is olyan kaotikus megjelenésűvé válik, mint az általa méltatlankodva figyelt és elviselt univerzum.
Szilágyi Lacit, de a festményeit sem, nem viszem el a szülőfalumba. Nem úgy, mint a mise-baritonú Baka Istvánt, az amúgy ugyancsak megszokhatatlan költőt. Vagy másokat. Szilágyit, talán mert nem tud tekintettében tartani, nem képes rám tekintettel lenni, szégyellem tág tekintetű falvamba elcipelni, így hát megelégszem azzal, hogy magam hordok hozzá értőnek gondolt, képvásárló embereket. Magam helyett másokat kínálom számára. Zalán Tibort, Füzi Lászlót, Arató László tanár urat, másokat, akik jobban érthetik talán őt, mint énmagam.
Szilágyiban nem lehetek soha biztos, nincs benne semmi bizonyosság, csonttalan a lénye. A lakása sem más, ha megmaradt volna úgy, ahogyan elhagyja. A mi kultúránkban azonban ilyesmi nem nagyon szokásos, amit szemétnek, lomnak, feleslegesnek gondol az utókor, kihajít, s mindazt megőrzi, amely véleménye szerint a főhőssé emelkedő tulajdonos megjelenítéseként használhatónak, ildomosnak gondol. Azok után, hogy lakójától megürül, Szilágyi lakásában érintetlenül csupáncsak a falak maradnak. A falak őrzik leginkább a múltat, azok változnak legkevésbé. 

(GÉCZI JÁNOS )


**********************************************************************************************************
"CSÚNYÁN VISELKEDETT...!!?"

Sokszor hallom emberektől hogy hát Lackó milyen "csúnyán viselkedett", sokak féltek ha meglátták, mikor "lánccal /húsvágó bárddal/ kisbaltával mászkált az utcán" meg "beszólt az embereknek", és hát:"csúnyán "viselkedett. Meg hát "az az ijesztő külső...! Az a frizura...! Őrült volt, a javából!"-stb.
Nos- ha valakit FOLYAMATOSAN molesztálnak meg kóstolgatnak VADIDEGEN "fenegyerekek" ,kisebbségek,gruppok-  csupán mert egyedi -művészi a kinézete , s máris bunyózni akarnak ,NEM csoda ha az illető-mondjuk úgy- "csúnyán viselkedik"!
Miután engem is majdnem berántottak egy kocsiba hazafelé jövet mert prostinak néztek, régebben meg elkaptak, megvertek, levizeltek (!) csak mert "hogy nézek ki..."- én is gáz/ill.. bors-sprayvel közlekedem - s NEM teketóriázom használni ha helyzet van!
És én is csúnyán be-ill.visszaszólok ha nyikhaj kis hülyék a nyilt utcán bekiabálnak becsületsértéseket meg kiröhögnek ,  csak mert foggalmuk sincs az Európai öltözködési kultúráról.
Ebben (is) egyformán gondolkodtunk,hasonló volt a hozzáállásunk.
Lackó egy lelkes, emberbarát (!) VIDÁM csupasziv emberke volt amikor megismertem őt Budapesten. Hitt magában, Istenben, a humánumban- mindég azt mondta hogy "a humánumot cipelem a hátamon".
Adott a rászorulóknak, befogadott csövest ,főzött rá s a Bibliából olvasott fel neki és imádkozott vele. Bevásárolt a szegényembereknek, ruhát adott a hajléktalanra.
Lelkes terveket szőttünk, az avantgard művészetünk közös jövőjéről, beindulva, hogy behozzuk az ARTPUNK stilust Veszprémbe!
Aztán csak a kirekesztést, rúgdosást, meg-nem-értést kaptuk érte. Eleinte érdeklődtek, aztán mikor megvolt a váltás a főbb helyeken - már el voltunk felejtve s kapcsolatunk is ráment mert jött a sötét depresszió meg idegbaj- MINDKETTŐNK részéről!
S hogy KI volt a bátrabb: én, hogy még élek s tűrök., vagy ő, aki öngyilkos lett: igazán NEM TUDOM! -de egyre jobban NEKI adok igazat.
Szuperintelligens művelt ultraérzékeny művészemberként nem lehet kibirni primitiv csőcselék-csűrhe között, ráadásul NYOMOROGVA, éhezve. Ha Lackó nem ide születik nem igy végezte volna s kapcsolatunk sem!
Még hogy "csúnyán viselkedett". Csak azt kapta tőle mindenki, amit érdemeltek. S hogy "hogy nézett ki"?
Elárulom , SOKKAL jobban sokatoknál! STILUSA volt. Dögös pasi volt. Ráadásul zseni! Szakitásunk oka mindkettőnk "őrületével" (és zsenialitásával-ami kéz-a kézben jár!)  magyarázható csupán. "Se veled-se nélküled". Sok művészember jár igy...
Ennyit erről....amúgy meg a többi:magánügy!-ahogy ő mondaná...!



******************************************************************************************************
KRITIKÁM KOVÁCS ENDRE LACKÓ-KÖNYVÉHEZ:

Na, VÉÉÉÉGRE...kézhez kaptam a Szilágyi Lackó emlékére készült kiskönyvet! Mint igértem, kritikát irok most róla...
Nos, -kizárólag POZITIV dolgokat tudok irni. A könyv kivitelezése magas szinvonalú, szép és izléses, a szinek tökéletesek, a minőség kifogásolhatatlan. A fotók - Kovács Endre munkái- gyönyörűek, izgalmasan mutatják be Lackó emlékszoba falainek graffitijeit, szines falfelületeit, tárgyait.
A szövegek -  melyek Gopcsa Katalin , Fenyvesi Ottó, Géczi János és Ladányi István irásai - MIND nagyon találóak, ráérzőek, Lackóra jellemzőek.
MINDEN személyes sérelmem és ellentéteim ellenére mely bizonyos emberekkel fennáll, az irások a kiskönyvben  szakmailag és egyébként ,"Lackóilag" nézve is nagyszerűek.
Megvallom: NEM HITTEM, hogy ILYEN profi könyv lesz, ez nagyon szépen, szinvonalasan  és szeretettel van megcsinálva. Punkos is ,művészeti is, avantgard és olvasmányos.
Külön jó, hogy angol forditás is található benne egy két szövegről. Mindenki profi munkát invesztált belé, a forditó, a szerkesztők, a szülők, -meg még akik érintettek voltak a könyvecske létrehozásában. Kitettek magukért! Lackó szavaival élve: FASZA!
Aki nem ismerte Lackót , de annak is, aki ismerte,  tiszta szivből, - mint az őt jól ismerő alkotótársa és özvegye- , csak AJÁNLANI TUDOM!
A könyv úgy,ahogy van: NAGYSZERŰ!
(Megemlitem még hogy a szponzorálásban részt vett a Veszprémi Önkormányzat és a Polgármester is. ...)
MIndenkinek csak gratulálni és köszönni tudom !
Képet nem teszek fel, akit érdekel VÁSÁROLJA MEG! Megvásárolható a Lackó Alapitványnál (Miklós utca 18 a Művészekért Alapitvány) továbbá a Veszprémi szinházzal szemben a könyvesboltban /üzletházban/ meg később más könyvesboltokban is!



********************************************************************************************************
NAPLÓ-CIKK A LACKÓ KÖNYVBEMUTATÓRÓL
FORRÁS: naplo/online

Fotóesszé Szilágyi László műteremlakásának falfestményeiről

A hely szelleme, avagy megfestett dobszólók

Veszprém - Ecsetvonásai talán a középkori misztikusok szellemi erőfeszítésével rokoníthatók. Alkotás közben a mindenséggel szeretkezett, ahogyan ő fogalmazott: a dimenzión túli extázis foglalkoztatta. A test és lélek ilyen provokációja gyorsan felemészti az embert. Szilágyi László október 17-én lett volna 44 éves, ha három évvel ezelőtt önként nem távozott volna az élők sorából.


2010. október. 19. kedd | Frissítve: 2010. október. 20. szerda | Szerző: Bartuc Gabriella
Születésnapjára kötetbe foglalva megjelent Kovács Endre fotóesszéje a Miklós utca 18. szám alatti műteremlakásában talált falfestményekről, graffitikről. A kötetet, amelyet Fenyvesi Ottó, Géczi János, Gopcsa Katalin és Ladányi István szövegei egészítenek ki, a Miklós utca 18. Művészekért Alapítvány adta ki. Jokesz Antal a könyvbemutatón felhívta a figyelmet arra, hogy soha eddig nyilvános fórumon nem volt még beszélgetés Szilágyi László festészetéről, a művészettörténészeknek ideje lenne összegezni és értékelni az opust, amelynek jelentős részét először is fel kellene térképezni, katalogizálni, hiszen Lackó sokszor fillérekért szétosztogatta a képeit, ha éppen pénzszűkében volt. 

És mindig pénzszűkében volt. Ami biztosan megmaradt utána, az a sajátos végtelenített graffitikkel kifestett lakása. Ezeket a falfestményeket dokumentálja Kovács Endre fotósorozata. A fotós a maga módján értelmezi a művészt, ráközelít a falfirkákra és minél inkább kinagyítja a részleteket, annál inkább szembetűnik a klasszikus festékkezelés, komoly mesterségbeli tudás tárul fel a vad gesztusok mögött  fejtette ki Jokesz. Szilágyi lázadó gesztusai a punk zene felől közelíthetők meg a legjobban, ő maga egyszer art punk-nak nevezte azt, amit művel.
 



Ki volt Szilágyi László? Jokesz Antal beszél a könyvbemutatón a Tűztorony vendéglőben. A háttérben Gopcsa Katalin, a könyv szerkesztője (balról jobbra), a festő édesapja, Kovács Endre fotóművész és a festő édesanyja (Fotó: Gáspár Gábor)

A könyvbemutató közönségét a szülők meghívták a műteremlakásba, ahol láthattuk többek között a festő dobfelszerelését, így aztán adja magát a hasonlat: festményei a extatikus dobszólókhoz hasonlítanak. Mindenesetre irtózatos erővel felkent és vadul egymásba kanyarodó festékfoltok kavarognak a falakon, de a vásznain is. Valódi festővászonhoz sajnos ritkán jutott, széttépett lepedőkre festett, meg amit éppen talált. Lehet, hogy azért kezdte el az ajtókat, falakat festeni, mert nem volt vászna, ám ez a gesztusa is összhangban volt azzal, hogy totális művészetet művelt
. 


Szinte kényszeresen rögzítette látomásait, amikkel próbálja átszakítani a tudat és az ismeretek közötti gátat, a lehetetlent. Olyan ez a lakás, mint egy küzdőtér. Lakója heroikus küzdelmet folytatott a léttel, megható hitének forrósága és rögeszméjének nagysága. Kétség nem fér hozzá, nagy volt, túlságosan is nagy és vad jelenség ezen a szűk kisvárosi horizonton.




A műteremlakást a Miklós utca 18. szám alatt minden hónap utolsó szombatján 9-17 óráig megnyitják az érdeklődők előtt a szülők.


 
Kovács Endre fotóművész a Naplónak elmondta: 2008-ban készült ez a fotósorozatom, szisztematikusan körbejártam, végigfényképeztem az egész műteremlakást, ránagyítva egy-egy részletre. Emlékezetem szerint százvalahány képet csináltam egy lendületből. Gyakorlatilag bekereteztem ezt a végtelenített festménysort, mert a lakásban nincsenek elválasztva egymástól ezek a festmények, illetve feliratok. Elég sok a szöveg is rajtuk, punk számokból angol idézetek, meg saját gondolatainak feljegyzései. Sajátos egy hely, a világításától kezdve, hogy egy 60-as villanykörte lóg a plafonon. Úgy érzem, Szilágyi László személyiségének hiteles lenyomata.



*****************************************************************************************************
PETHŐ IMI CIKKE LACKÓRÓL- FORRÁS: VEHIR.HU

Szilágyi Lackó – az átfestett valóság

Szerző: Pethő Imre | 2010. október 19. | 0 hozzászólás

Csordulásig megtelt a Tűztorony étterem a Szilágyi Lackóról készült fotó- és szövegesszé kötet bemutatóján.
Szilágyi Lackó – akit szinte mindenki ismert, valójában kevesen – már néhány éve elköltözött tőlünk, ennek ellenére még sokan emlékeznek rá. Rá, aki önmagában képzőművészeti alkotás volt, gepárdmintás nadrágjával, bőrdzsekijével, festett arcával, égnek álló hajával. Veszprém tartozéka, turisztika jelensége volt, amint rótta csak rá jellemző lépéseivel a várost, amikor kávézott, vagy éppen egy szerencsés kiválasztottal beszélt. Szerencséssel, mert bizony Lackó kivételes intellektus volt, aki pontosan látta a világot, önmagát. Életre szóló élmény volt vele gondolatot cserélni, hallgatni. Kivétel, amikor beborult, kiakadt, zúzott, dühöngött. Küzdött a világgal, magával. Életre, halálra.
Mindenki ismerte őt, tudták róla, ő az, aki. De valójában alig-alig látták őt magát.
Ma is ugyanaz a probléma vele kapcsolatban, mint mindig. Nehéz elindulni felé, mert nem tudni, ki is ő valójában. Extravagáns festő, intellektuális punk, zenész, festő, életművész, meg nem értett zseni, két lábon járó dinamit, láncos ködlovag, Derkovits ösztöndíjas, rettegett utcasétáló, őrjöngő látnok…. És napestig sorolhatnánk.
Lackó festőművész volt, gondolkodó értelmiségi, aki minden nap, minden percben kereste önmagát, festményeivel próbálta kijelölni határait, megmagyarázni önmagát. Klasszikus, veretes képzőművészeti alapműveltséggel rendelkezett. Nem talált alkotó levegőt nálunk, itt Veszprémben – ennek ellenére haláláig itt élt, festett ebben a kisvárosi légszomjban. Minden nap újraértelmezte munkáit, állandóan átfestette saját valóságát. Kereste a képben a világát, világában a képet. Folyamatos útkereső volt, ezért alkotott több mint ezer festményt.
Róla készített, pontosan otthonáról – amely egyben műterme volt – fotósorozatot Kovács Endre. Talán azért, hogy a Lackó életmű felkutatása kiinduljon valahonnan. A falakat, az ajtókat kapta lencsevégre, Lackóról pedig Gopcsa Katalin, Fenyvesi Ottó, Ladányi István és Géczi János írta meg véleményét. A könyvet a Szilágyi Lackó szülei által létrehozott „A Miklós utca 18.” Művészekért Alapítvány adta ki. Olvassa el az esszéket, nézze meg a fotókat! Érdemes.
Mindig nagy öröm új képzőművészeti könyvet kézben tartani. Örülni kell minden ilyen akciónak. Ezért nem ünneprontás akar lenni az alábbi felvetéssor. Nekem sajnos többszörös hiányérzetem volt a könyvbemutatón. Hiányzott az igazi zúzos punk zene. Hiányzott a fiatalabb korosztály véleménye Lackóról. És hiányzott Zoé. De örüljünk annak, ami van. Örüljünk a könyvnek. Örüljünk Jokesz Antalnak, aki bemutatta a kötetet. Méghozzá olyan parádésan, hogy sokunknak leesett az álla.


***************************************************************************************************
A KÖNYV
Sosem lehet elégszer reklámozni: a könyvet/fotóesszét Jokesz Antal mutatja be holnap 15 órakor Veszprémben a TŰZTORONY étteremben ahol a könyv kedvezményes áron meg is vásárolható!! MENJETEK! VEGYÉTEK! ADJÁTOK TOVÁBB E HIRT!
A könyvben kábé 80 fotó lesz a Lackó emlékszoba képeiről ,tárgyairól - ezek Kovács Endre munkái- továbbá Fenyvesi Ottó, Géczi János, Gopcsa Katalin és Ladányi István irásai lesznek olvashatóak benne.
Ime a meghivó ami szerintem igen stilusos lett. Kiadta a Miklós u.18 Művészekért Alapitvány.



******************************************************************************************************
SZILÁGYI LACKÓ : KOVÁCS ENDRE FOTÓESSZÉ-BEMUTATÓJA 

Október 17-én 15 órakor Szilágyi Lackó tiszteletére könyvbemutató, a kiskönyv/katalógus kedvezményes áron megvásárolható Veszprémben, a TŰZTORONY étteremben.(Veszprémi várnegyed)
. A bemutató a Szilágyi Lackó emlékszobába folytatódik ahonnan a család,ismerősök és érdeklődők a dózsavárosi temetőbe mennek Lackó sirjához,ahol virágot, gyertyát tesznek az elhunyt festő sirjára.




******************************************************************************************************-



VESZPRÉM.HU-BÓL BEMÁSOLVA!

V2010. augusztus 25. szerda, 17:25 
Kulturális hírek
Szilágyi Lászlóra emlékeznek lakásában





"Veszprémben a Miklós utca 18.-ban az elhunyt Szilágyi László festőművész tiszteletére az Alapítvány vezetősége 2010.augusztus 28-án szombaton 9-17 óráig mindenki számára kinyitja a művész műterem lakását. A lakásban lehet vásárolni festményekről készült képeslapot."

LACKÓ KÉPESLAPOK, LACKÓKÖNYV, LACKÓ BUDAFOKI HÁZA...STB:

LACKÓ KÉPESLAPOK
"Miklós utca 18"Művészekért Alapitvány az elhunyt Szilágyi László festőművész festményeiből képeslapot készíttetett.Eddig képeslapon megjelent a "JEZEBEL" és "Az Erő Veled Van" című festmény képeslapon.Képeslapoklapok vásárolhatók Veszprémben a Miklós utca 18 sz.alatt a műteremlakásban.
***************************************************************************


KISKÖNYV LACKÓ EMLÉKÉRE
Miklós utca 18 Művészekért Alapitvány:
"2010.évben egy kiskönyv kiadásán dolgoztunk. A könyvben a lakás falfestményeit és az  ajtókon a festményeket fotózta le KOVÁCS ENDRE fotóművész.
 

A könyv szerkesztését Gopcsa Katalin műv.történész végzi.A könyvben megjelenik még az elhunyt művészről több neves iró és költő irása.
A könyv kiadója: MIKLÓS UTCA 18 MŰVÉSZEKÉRT ALAPITVÁNY. (Lackó szülei és rokonok által létrehozott alapitvány)
Tervezett megjelenés időpontja: 2010 október 17 /elhunyt művész születésnapja/ "





****************************************************************************
BUDAFOK!!!
Többször emlitettem már Lackó Budafoki kis házát ahol lakott amikor megismerkedtünk. Ez a ház Lackó édesanyjáé volt, -ő örökölt pénzt s abból vette, -Lackó lakta.
A házat aztán, Veszprémbe költözésünk után eladtuk, s az összegből lett véve a Veszprémi,  Miklós utcai ingatlan, mely most Lackó múzeumként funkcionál s ahol évekig éltünk s alkottunk....
Nos, egy Budafoki forumon sikerült megszereznem a régi Budafoki kisház fotóját- 3-at is!- ami nem sokban változott. Tehát ime, Budafok, Márvány utca, -a ház ahol minden elkezdődött.....













******************************************************************************




KERESZTÉNY- PUNK
Mikor megismerkedtem Szilágyi Lackóval és odaköltöztem Budafoki UNDERGROUND- házikójába, a titokzatos kis rózsakerttel és sajátságos hangulatával mely át volt itatva az ő LACKÓSÁGÁVAL, ő még karizmatikus kereszténynek vallotta magát.,igaz,SAJÁTOS módon.
Hallgattunk keresztény punk zenéket s volt EGY,amire Lackó azt hitte:Lydia Lunch énekli. Erőteljes női hang mely Krisztusról énekel, totál UNDERGROUND stilusban.
Azt a zenét AZÓTA sem hallottam: tehát utoljára 1992-ben.
Azóta kerestem de nem leltem.Egészen idáig!
Ugyanis ,feltettem a kérdést a FACEBOOKra hogy nem e tud erről valaki valamit, s egy régi ismerős belinkelte a számot....
Sirva ,zokogva tudtam csak hallgatni, annyira visszahozta azt az atmoszférát s Lackó műterem hangulatát, Budafokot.A KEZDETEKET!
Ime tehát, hallgassátok szeretettel- Lackó IMÁDTA!


http://www.christianworldwideweb.com/metalcsorcs/Christianimage_Wearehereinthenameofjesus1.mp3


**********************************************************************************


GÉCZI JÁNOS LACKÓRÓL-újraKlikkelj a linkre!




**********************************************************************************


LACKÓ KISKÉPZŐS FOTÓJA


A fotót Tóth Yoka Zsolt tette fel FACEBOOKra.,Szilágyi Lackó a kisképzőn, osztálytársakkal. Katt a képekre ha nagyobban szeretnéd látni.(felső fotón: Lackó jobbszélen,elöl)








*****************************************************************************


RÉGI SZTORIK
A FACEBOOK oldalra feltettem egy régi fotót kettőnkről-Lackó + én-ehhez szóltak hozzá többen: többek közt ZORRO DE BIANCO (Fehér Zoltán) képzőművész, aki személyesemlékeit irta le Lackóval kapcsolatban még a kisképzős-fősulis időkből...
A szöveget bemásolom ide:

Fehér Zoltán 
Én személyesen nem ismerlek, Zoé, de ez a kép sok mindent elmesél. Jól esik rá nézni.
Azt azért el kell regéljem, hogy amikor nyílt napra mentünk a fősulira anno Bodóczkyval, Lackó performensze a Barcsay-teremben volt az, ami végleg a jelentkezés mellé állított.
Na, erről majd mesélek... ;)
Kedd, 6:31 · 
Szilágyi Zoé 
Zorro:Juj mindenképp irj erről...!!!!!

Péter Viktória
Bodóczky Istvánnal?
Fehér Zoltán
Igen, Bodóczky Istvánnal. Ő volt az osztályfőnököm és a rajztanárom is egyben.


Zoé: a Barcsay teremben voltunk éppen, amikor egy piros hajú punk fazon berontott és az egyébként kissé unalmas, klisészerű be- és felvezető szöveget megszakítva, az éppen aktuálisan kiállított képeknek esett. (Mint utóbb rájöttem, ezek Lackó képei lehettek, tehát némi önkritikát is gyakorolhatott, bár nagyobb baja egyik műnek sem lett.)
Sajnos egészen pontosan nem emlékszem már a kinyilatkoztatásra, amit a képek hajigálása közben nyomatékosított, de azt tudom, hogy a radikalizmusa megfogott. Meg úgy általában: hatásos kis performansz volt, élesen szembeállítva a főiskolai tanárok udvarias és (számomra akkor) semmitmondó ömlengéseivel.
Tény, hogy azóta én is jelentősen konszolidálódtam, de akkor ez a Lackó-akció borzasztóan szimpatikussá tette a főiskolát. :)
Csak évekkel később tudtam meg, hogy kicsoda ő.

Nagyjából ez történt...



Péter Viktória
szoval szinten kiskepzo...:)
1 · 



******************************************************************************


GÉCZI JÁNOS irása Lackóról-


Ezt a szöveget Géczi János irta Lackóról

Élt e vidéken hajdanában egy Lackó keresztnevű festő, tőle vásároltam a kék kontúros kétalakos művet, neki ugyancsak sok gondja volt a saját színek nélküli várossal és az emlegetett színekkel. Egyszer-másszor lángveres tarajú pávakék hajjal vonult át a városon, hosszában a Jókai utcán, a Szabadság téren és a sétálónak hívott Kossuth utcán, szokásos útvonalán haladtában mindig sokáig érezhető volt az az alagút, amelyet teste fúrt a levegőbe, illetve a tömegbe. A merészek beszóltak neki, tetoválásai, csatjai, tűi, szegecsei, maszkot utánzó arckikészítése, extrém rongyokból-bőrökből gondosan összeválogatott öltözete ugyancsak megrémítette és feljajdulásra vagy keresztvetésre késztette a város némely lakóját és vendégeit, másokat viszont nem az öltözék egyes kellékei vadítottak meg, hanem, hogy Lackó testét és gúnyáját, mint amikor a bokrokat kerülgető, saját járást keresőre felakad a sok pókháló, rajzok ezüst vonalai és csíkjai tartották egybe.
Mindig szétdűlni kész lelkű volt ez a gyerekember. Öblös hangja, szitkozódó természete is erre utalt, követelőzései ugyancsak. A várossal elejétől végéig, templomgombtól a csatornázásáig adódott baja; lénynek tekintette, akivel összecsaphat, megvívhat, fel sem vetődött benne, hogy nem egyéb az közegnél, használatba vont térnél. Csoda, hogy negyvenegy éven át életben tudott maradni. S ehhez hozzájárult, köszönet érte, a város sokakat istápoló pszichiáter arkangyalnője.Talán egy belgyógyász is, de vélekedésemről a magyar írók, költők és képzőművészek orvosát, a Nap-természetű Csillag József doktort régebben kellett volna megkérdeznem. Ő ugyanúgy öngyilkolóvá lett.
Aztán akadtak, élete utolsó tíz évében, akik megszokták, hogy a csillogó színek szkafanderébe bújt vadember a sörért tenyérnyi rajzzal, a napokra elegendő élelemért szprével fújt arcképpel, tíz-húsz ezer forintért művészellátós eredetű, azaz a keretre szakszerűen felfeszített vásznú olajfestménnyel fizet. Valamennyi extravagáns helyi figura bizonytalan minőségű, sok esetben csupán alkalom szülte műtárgy tulajdonosává emelkedett, műtárgygyűjtővé, Szilágyi Lackó-birtokossá.
Hozzám többnyire a városból megtérve kiabált be, cigarettára, tejre várt, vagy pénzt kért. Ha meg rádűlt a csengőre, a kutyákkal vitába bonyolódott, és ha a hangzavart fokozandó közbeszólt a béka, majd a hegyoldal szajkója, nem sok választásom maradt, vagy betereltem és megitattam, vagy hirtelen fellelt munkámra hivatkozva nem fogadtam. Egyéb lehetőségem nem maradt. Néha jó volt vele beszélhetni, a legtöbbször azonban nem. Ide egy Pázmány Pétertől származó káromkodás kell, hogy sokszor mennyire nem volt jó vele beszélgetni. Voltak neki vallásos korszakai, látszott a szemén, mikor moszlim, mikor taoista, mikor Hit gyülekezetes, mikor pogány, mikor sátánista. Mikor szesztől, mikor szerektől bódult s mikor az olajfesték gőzétől. Mindig abban reménykedett, végtére is akadtak napok, amikor több képet is alkotott, így joggal hitte, hogy ő maga a Teremtő.
 (Géczi János-  Nyom. Veszprém-esszé. Palatinus Kiadó, Budapest, 2009. )


*******************************************************************************
Találkozás szegecses angyallal! (RAPTOR tollából!)

Habár sajnos nem is személyesen de találkoztam Lacussal a lakásán.Édes apja beinvitált a fenomenális punk kéjlakba.
Mikor megláttam az ajtót falat ahogy beléptem egyből megfogalmazódott bennem a kérdés. Mennyi festéket használt ő ehhez? ??
Az előtérben 2 erősítő(természetesen szét festett) meg egy eléggé megviselt szinten szín ábrázolatokkal ellátott dob felszerelés látható. Beléptem a szobájába az ajtón különböző zenekar nevek szerepeltek mint például Sex Pistols, Blondie stb….
Leültem a székébe és ámultam, épp hogy nem sírtam.
Az Érzelmi kaput az tette be mikor megfogtam lacus kabátját amiben mint kiderült végzett magával. Megölelgettem majd vissza raktam a szekrénybe. Vissza térve az előtérbe ahogy néztem az alakokat feltűnt egy nagy Zoé festmény a falon mint kiderült azért firkálta össze zoét mert épp össze vesztek valamin , Feltűnt viszont hogy kevés a festmény 5 6 darab volt talán abból 3 a Zoét ábrázolta azt hiszem .
Édes apja elkérte nevem telefon számom ha valami rendezvényre kerül a sor meghív.
Irtam a vendégkönyve egy pár sort már nem emlékszem mit
Rajzoltam egy szívet és bele írtam Lackó nevét.
Mindent össze vetve a feltűnő képhiánnyal ellentétbe isteni volt ott járni amint nyitva lesz megin én megyek szintén
Tán lacus most is az ablakban ül és vár ??? 

( RAPTOR , 2010, Várpalota)





*************************************************************************


Lackó-monotipia -régről!


Tóth Yoka Zsolt archivumából-"Kazincz mozdony",-monotipia Lackótól.A 80-as évekből való. 


4 RÉSZES LACKÓ RIPORTFILM YOUTUBE-ON!









KATT !

*****************************************************************************

MEGEMLÉKEZÉS ÉS A SZILÁGYI LACKÓ EMLÉKSZOBA

Október 11-én vasárnap végre jártam SZILÁGYI LACKÓ emlék-lakásában. Merthogy,eddig csak képeket láttam róla,jól el is hordtam mindennek ,csak nem hitelesnek....merthogy,a fényképek egy steril megmásitott közeget láttatnak,de valószinűleg PONT nem egy jó szögből készültek...
Merthogy,én tegnapi ottjártamkor KELLEMESEN CSALÓDTAM.,s ezennel visszavonom/kitörlöm azokat a negativumokat amiket eddig irtam róla.
Nos.,- azt azért NEM mondom,hogy MINDEN pont olyan,mintha Lackó épp csak hogy kiugrott volna  boltba zsömléért.,-vannak dolgok amik megváltoztak...NAGYONIS.....-.bútorok,falfelület,padló.-á
m, azért a  LEGFONTOSABBAK-a graffitik,falfestmények ,freskók - MEGVANNAK.,s EZ a LÉNYEG! 
(arról mondjuk NM ad hiteles képet, milyen is volt mikor a művész még benne élt s alkotott....)

Kicsit keveselltem a képeket,mármint olyanokat amik vászonra meg farostra lettek festve.,elkelne még pár az épp nem kidekorált fal felületeken.
Lehetne még bőviteni ,bekeretezett fotókkal, Lackó-grafikákkal, gyerekkori rajzaival, egy-két személyes tárggyal (pl.PUNK-ékszerek, bakancs, kabát...) is az összhatást-de igy sem rossz...minden esetre örülök, és ezennel biztatok mindenkit,hogy látogasson el az emlékházba.

Időpontot egyeztetni Lackó szüleivel lehet,a 06-88 327-608-as telefonszámon! Cim: Vp.Miklós u.18 (megközelithető a Jókai u.-ról, illetve a Margit Romok irányából.)

Egyébként,Budapestről érkeztek Lackó volt osztálytársai,kollégák és művészbarátok,hogy lerójjá tiszteletüket emléke előtt a FESTÉSZET NAPJA keretében....
Bukta Norbi felolvasta Lackó egy rádiós-interjúját,-Menyhárt "Menyus" Tamás pedig ,saját verset mondott el.,melyet eredetileg megzenésitve akart volna előadni,de végül nem hozott erősitőket....
Mindenki irt a vendégkönyvbe és körbecsodálták Lackó Berlini foglaltház-hangulatú ex-kéróját.
Lackó édesapja aprósüteményt szolgált fel és elbeszélgetett a jelenlévőkkel.,majd ezek után,mindenki kivonult a Dózsavárosi temetőbe,a festő sirjához.
Szép megemlékezés volt,csak Lackó hiányzott,de nagyon...
Átadtam Debreczeny Zoli festő művészi kép-"koszorúját" is ,melyet ő készitett L.emlékére.,ő maga nem jött fel mert épp beteg,lázas volt.


**************************************************************************

"LAZA-LACUS-BAND"

Ezt a régi fotót Lackóról egy régi képzős társa- Tóth Yoka Zsolt- fotózta róla. Megkérdeztem,betehetem e a Lackó-emlék-blogba,mire ezt a választ irta, amiben pár infót is megtudhatunk a képről,meg még mást is.....
"- ... Én készítettem a fotót 1983 vagy 84-ben a "kisképző, klub-galériájában"... Ez volt az első önálló kiállítása a Lacusnak! Illetve ez egy közös kiállítás volt a Szűcs Attila (Pira) azaz a Piramis nevű baráttal és osztálytárssal.
(Képzeld, volt akkoriban még egy Laza nevű együttes is... És a kollégiumban a Som Lajosnak --igaz akkor még csak duó formációban-- még "házimuzsikáltak" is az öreg, kopasz, zenekarvezetőnek. Akkor a Lacus dobon, a Szecskó Tamás "Salakó" gitáron játszott instrumentális jazz-rock stilusban... Erről az eseményről sajnos semmi sem maradt fen... Se hang, se kép.)"-
S IME ,A KÉP MAGA:



**************************************************************************

"Lackó árnyékában..."

Rosszmájú rosszakaróim szokták azt irni -megvetően!- blogjaimba ill.fórumokon,hogy "Zoé,sosem  tudsz kilépni Lackó árnyékából!"
Nos.,-ha azt hiszik,ezzel megsértenek:TÉVEDNEK!
Lackó árnyékát akarom. Eszemben sincs "kilépni" alóla ebbe a **ar világba.Védelmet ad,meghittséget és rejteket.  Terjessze rám árnyékát,tárja szét szárnyait és boritson be vele.
MINDÖRÖKKÉ! Ámen.
Ha szeretsz valakit és hozzá tartozol,VELE létezel-nem ELLENE. Az hogy mi külön váltunk anno, KETTŐNK közös hibája, - 50-50 %-ban. Ahogy a legtöbb szétesett házassában és szerelemben lenni szokott! Nincs "gonosz feleség" meg "elvetemült férj" ,max a leg szélsőségesebb esetekben.
 Kivülállóként egymás ellen uszitani, meg egymással szemben állitgatni,egymáshoz hasonlitgatni a lehető LEG gusztustalanabb dolog. Ez kb.OLYAN mint mikor az elvált szülők egymás ellen játsszák ki a gyereküket. Egyszerűen gyalázatos és megsérti mindkét fél méltóságát! Ráadásul abszolút MAGÁNÜGY és nem tartozik senkire.
Szóval,ez a "Lackó árnyéka"-duma NEM jött be! NEM sért.,sőt...! Inkább SZÓRAKOZTAT.Elképzelem magam,egy sarokban ülve,s mögöttem a téglafalon egy HATALMAS Lackó-árnyék,  fölém tornyosulván, tüskehajjal meg hosszú lepelben....OLYAN ARANYOS!
Egyébként sem voltam sosem az "árnyékában"-OLYAN értelemben ahogyan azt EZEK értik. Mi inspiráltuk egymást,tanultunk egymástól-igen:mindketten! (ezt Ő mondta!)- de sosem majmolta egyik a másikat. Vagy nem nyomta el. Ahhoz túl különböztünk stilárisan.
Ezt az egymáshoz hasonlitgató mércét meg versenyt csak a bunkóagyú kivülállók gerjesztették,szitották. Mesterségesen. Nekem Lackót szidták,- neki engem és művészetünket egymással szembe próbálták állitani. Akik "Zoé pártiak"voltak,azok szerint Lackó képei "érthetetlen zűrzavarok" meg "ijesztőek" voltak.
A Lackó-pártiak meg,az ÉN képeimet pocskondiázták,hogy "**arok" meg "nullák" meg "nem művészet".
Még VÉLETLEN sem lehetett nekik MINDKETTŐ jó,a maga nemében.
Mert hasonlitani SOSEM hasonlitott stilusunk,max a TÉMA.,-a PUNK és UNDERGROUND-világ- ez meg egymástól függetlenül,még MIELŐTT megismerkedtünk volna igy volt.
Merthogy mindketten PUNK-MŰVÉSZEK voltunk!
Külön-külön is.
EZÉRT is találtunk egymásra,nem másért. A mi kapcsolatunk nem a szexre,az érdekekre vagy a pénzre épült.
Hanem a KÖZÖS TÉNYEZŐRE és BENSŐ HASONLATOSSÁGRA!
Ahogy valószinűleg,ez is választott szét bennünket....
Aki ezt nem érti,sosem szeretett még igazán,végzetesen- s csak SAJNÁLNI tudom szegényt!

*********************************************************************************


Épp’  a félkész veszprémi kép volt az állványon, amikor hírét vettem Lackó utolsó lépésének….
Az opus arról szól, amikor valaki a maga választotta életvitele okán pompás kis /!/ szülővárosunk nagyszerű tornyait, csúcsait topográfiai és szociológiai értelemben egyformán alulról látja. Tehetsége ellenére kiírja magát az átlagpolgárok sorából, majd rossz néven veszi a közösség meg nem értését.
Nagyszerű ellentmondás annak, akinek nem csak ecsetre, vászonra, hanem konfliktusra is szüksége van a napi „artattak”-hoz.

Kissé megkönnyeztem, mint mindenkit, aki után űr marad. Viszonyunk nem különbözött azon viszonyaitól amiket, és akiket elfogadott.
Volt, hogy beengedett Miklós utcai „panklakába” .  Majd váratlanul elhajtott, amikor Laura szeretett volna egy „jó erős Lackós pasztellt”
Amikor már nem szólt vissza, nem vitte be valakinek a sajnos bomlott, de többnyire igaz véleménymaflását, egyszerre sok barátja lett.
Erre csak azzal reagáltam, hogy: jobb, ha csak azok pártolják néhai Lackót és ránk hagyott világát, akik éltében is elvoltak vele és együtt  éltek tévelygő lelkének különleges szüleményeivel.
Nyugodj úgy, ahogy neked jól esik!

A képet -Szilágyi Zoé kérésére- 2oo9 június 29.-én kommentáltam.

Debreczeny Zoltán

2011. december 3., szombat

EMLÉKEZZ LACKÓRA!

A BOWIE-KLIP MELY LACKÓT GYŐZELEMBE VITTE


Irtam már e blogban hogy 1996-ban Lackó megnyert egy képzőművészeti pályázatot melyet a zenész DAVID BOWIE hirdetett meg világszerte. (Lackó megnyerte a Magyarországi fordulót s igy egy találkozót + koncertet Bowie-val Párizsban!)
Lackó kedvenc Bowie-videója ihlette meg a beadott kép megfestését,mely azóta már az énekes privát művészeti gyűjteményébe került.Ime,a videóklip :





*******************************************************************************




"NYUGODJON BÉKÉBEN!"-de tényleg...!?

"Nyugodjon békében!"-vagyis:eleget keseregtünk már hogy elpatkolt,elég a gyászból,az élet megy tovább,- felejtsük el!-IGEN:számomra EZT jelenti a fent emlitett rutinosan odavetett  "nyugodjon békében!"
Már MIÉRT kéne nyugodnia!? Nyugtatókból asszem,elege van...! Pláne egy olyan embernek aki imádott PÖRÖGNI,nyomulni,menni, folyton be volt indulva!? Az ilyen embernek BÜNTETÉS a "békében nyugvás!" Ráadásul igényli hogy folyamatosan kapcsolatban legyünk-még halála UTÁN is.,különben nem üzengetne ODAÁTRÓL, pl.hogy mit fessek.,és nem mutogatná meg legújabb képeit.,illetve nem dübörögne végig hol itt-hol ott hol ilyen-hol olyan hajszinnel,épp elég elevenen ahhoz,hogy EMLÉKEZZÜNK a "nyugtonhagyás"helyett!
Igen:nyugodjon békében,e hülye ország válságaitól.,a belső rettegéseitől.,a politizálós,ellenségeskedős,egymást mardosó,gyűlöletszitó kispolgári **aroktól! Meg az egyre növekvő számla-hegyektől,a beszólogatós pornép-provokátoroktól,a tehetségét kihasználó "pelerinesektől" (G.Katika) és egyéb kisvárosi egyedektől akik fillérekért vették meg zseniális képeit most meg 3-szoros áron árulják mint valami piaci portékát! Nem ám hogy MEGBECSÜLNÉK ,mijük van.,hanem ELADJÁK!
EZ AZTÁN tisztelet.,-mondhatom!
A holtak nem szerencsétlen hülyék akikre gyászos pofával kell gondolni, áhitatos-álszent módon,a halált afféle "csúnya tabuként"kezelve.,mert "nem illő ez meg az",-nem illő temetőben bulizni, boncasztalon szeretkezni,a holtakat megidézni,ünnepelni -s HALLOWEEN-t ünnepelni Mindenszentek helyett.,-URAMISTEN,de hiszen Lackó volt AZ, aki LEGINKÁBB szerette feszegetni a HALÁL  s a TÚLVILÁG témáját,-Mennyet és Poklot,s ennek MORBIDSÁGÁT! 
Leköpné mindet akik afféle katolikus merevséggel papolnák hogy mi "ildomos"s mi nem,és "jaj szegény halott,hagyjátok már békében nyugodni!"-ez NEM az ő műfaja.,de nem is az enyém!
Ez csak a helyi hülyék szokása....! Mármint nem  a felfogásra értem,hisz mindenki úgy viszonyul a kaszáshoz,ahogyan neki tetszik.Csak ,a másokra ráerőltetés ciki egy picit.,- pláne LacZkó esetében!Szokványos nyárspolgári hozzáállás nem játszik ez esetben.,sajna...!!!
Üzenem ezt azoknak akik ilyen marhaságokat üzengetnek!!! Foglalkozzatok a saját hulláitok lelki üdvével. Hogy azok békés elfeledésben nyugodhassanak.És örök unalomban,mást sem látva csak hogy ittmaradt szeretteik eltorzult arccal bőgnek,ha rájuk gondolnak.
Szerintetek,EZT akarják!?



**********************************************************************************


IGAZI ŐSERŐ - A HALÁLON IS TÚL


Bár szörnyű és nem múló fájdalom hogy Lackó már nincs velem testben, ő még HALÁLA UTÁN is tud POZITIV energiákat adni és inspirálni művészetileg!


Mig élt, ha alkottam mindég az volt bennem: megmutatom Lackónak...remélem,tetszeni fog Lackónak!
Miután meghalt,ez a megfelelni akarás MÉG ERŐSEBB lett bennem...úgy éreztem-és érZEM!-hogy szellemeodaátról  LÁTJA mit alkotok.,ezért nem engedhetem meg magamnak hogy rossz művet hozzak létre.FOLYAMATOSAN arra sarkall hogy MÉG JOBBAT és MÉG JOBBAT alkossak,ezáltal még halála is  -ha szabad ilyet mondani egyáltalán!-pozitivat hoz létre bennem.


Sok képem az ő halála általi fájdalomból született,de lénye ezáltaL ÉLŐBB ,MINT VALAHA...
Persze,bár inkább festenék SZAROKAT,és ő itt lehetne ,élőben- nehogy bárki is félreértse.hA VÁLASZTHATNÉK,INKÁBB AZ ÉLŐ lACKÓ MINT HALOTT LACKÓ ÉS JÓ KÉPEK!
 Ez nem is kérdés...
De minden esetre igaz hogy Szilágyi Lackó-mint a zsenik általában!-halála UTÁN is képes hatni.S azt gondolom, NEM csak rám!!!!



*******************************************************************************


STELLA MARAIS



Ez a dal az EINSTÜRZENDE NEUBAUTEN együttestől származik-Zoé& Lackó kultikus együttesétől!- ime a forditás,amit a gothic.hu oldalról szedtem le!
Ajánlva Lackómnak,-forever!(szám itt megnézhető/hallgatható:)
http://www.youtube.com/watch?v=pm_aut6RDAY
Stella Maris
Álmodom, hogy találkoznak lent a mélyben
A föld legmélyebb pontja; Marianna-árok, tengertalaj
Nanga Parbat, K2 és az Everest között
a világ tetején, ott rendezek egy ünnepséget számodra
Ahol már semmi sem vet gátat a látásnak
Ha közeledsz, már látlak a világ pereméről
Nincs itt semmi érdekes
Atlantisz romjai csak
De neked nyomod sincs
Azt hiszem már nem jössz...
Álmunkban elszalasztottuk egymást
Te megálmodsz engem, én téged
Ne félj, nem ébresztelek fel
Mielőtt magadtól nem kelsz
A jégen túl az északi sark környékén, ott foglak várni
Ott állok majd a tengelynél
Feuerlandból, kemény álom-munkában a sarkhoz
Ott majd minden már csak körülöttünk forog
A sarkcsillag pont felettem
Ez a sarok, itt várok
Csak Téged, de sehol sem látlak közeledni
A rossz sarkon várok
Álmunkban elszalasztottuk egymást
Te megálmodsz engem, én téged
Ne félj, nem ébresztelek fel
Mielőtt magadtól nem kelsz
Kérlek, kérlek ne ébressz!
Csak amíg álmodok, létezel...

Te megálmodsz engem, én téged
Ne félj, nem ébresztelek fel
Mielőtt magadtól nem kelsz

Álmomban elszegődök egy hajóra
Irány Eldorádó, Punt, ez az én otthonom
Várj a parton, keress a láthatáron
Amíg végre felbukkan vitorlád
De a kapitány ittas
És általában a fedélzet alatt...
Álmomban nem vagy képes irányítani a hajót
Egy zátony lyukat hasít a hajóba
Az északi tengerbe süllyed akkor
Egy jégszikla elsodor engem
Azt hiszem sokáig kell meg várnom
Punt felfedezetlen marad
Álmunkban elszalasztottuk egymást
Te megálmodsz engem, én téged
Ne félj, nem ébresztelek fel
Mielőtt magadtól nem kelsz
Te megálmodsz engem, én Téged
Ne félj, megtalállak
Gallérodnál fogva megragadlak
És odahúzlak magamhoz
Mert te megálmodsz engem, én Téged
Én megálmodlak, s Te engem
Mi ketten ébren álmodjuk magunkat


*********************************************************************************


Ezt a punk-angyal festményemet  Lackó inspirálta!Ajánlom neki....





AHOGY NEKED TETSZIK...(Lackónak!)

Tékozló fiú voltál,-bukott Angyal lettél!
Fölöttem szárnyallsz, széltépázta denevér-szárnyaiddal,suhogva,huzatot csapva húzol el a város felett.,
NEUBAUTEN szól az éteri-térben,s érted még a kárhozatot is vállalnám....
Testem újra befogadja a fém-diszeket,hajam fejem egyik feléről a földre hull.
PUNK-TOTÁL! Fütter'meinen EGO!
Arkangyalként állsz előttem,sirboltos boltivben a hajnali derengésben.Oda se neki!Lackó újra itt van.
Újra PUNK lehetsz.,punk aki NEM punk.
Csupán idegenből ideszakadt időutazó.,ki ittrekedt egy kis időre még....
Kiválasztott,"gödör-Szent"vagyok.Süvit a szél a barlangok mélyén.
Hullócsillag-áldozat,tejúttenger,havas lábnyomaid követem a semmibe.
A MINDENSÉGBE!
Újra a tied vagyok.Újra EXTRÉM.,-újra VAD.
Nem fog nekik tetszeni...
De neked igen.
Fém karistol fémet.Piercing  szegeccsel csörren.
Tetovált minták vibrálnak a légtérben....
Elillant illatod visszatűnőben a szürkületi kapunál.
Újra a régi vagyok!
S halványan tágul a tér....
Miközben az idő-görbületben
A tékozló fiú visszatér.